A XVII. sz. végén és a XVIII. sz. elején pestisjárványok tizedelték Buda lakosságát. Ekkor a budai Várban lakó módos polgár Franczin Péter Pál kéményseprő mester fogadalmat tett: ha ő és családja megmenekül, elzarándokol az észak-itáliai Vigezzo völgy kegyhelyére, az ottani Vérehulló Szűzanya kegyképéhez. A kegykép másolatával gyalogosan tért vissza Budára, ahol fából fogadalmi kápolnát építtetett és a kegykép itt talált otthonra. Az 1723-as tűzvész után XIV. Benedek pápa 1757-ben engedélyezte, hogy a Vérkápolna búcsúja ezentúl augusztus 5-én, Havas Boldogasszony ünnepén legyen. Az 1723-as tűzvészben leégett a kápolna, a kegykép azonban sértetlen maradt. 1795-ben új, jóval nagyobb templomra volt már szükség, amelynek alapkövét szeptember 13-án rakták le, és két év alatt készült el. 1811 és 1815 között készültek el a gyönyörű mellékoltárképek: Szent Anna, Fájdalmas Anya, Nepomuki Szent János és Mária Magdolna. Itt tartotta esküvőjét a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István 1836-ban és az anyák megmentője Dr. Semmelweis Ignác 1857-ben. A templom 1940-ben végzett bravúros bővítésével kapta mai formáját.